Hat érv az elektromos autózás mellett

Bár egyre népszerűbbek az elektromos gépjárművek, mégis szükség van arra, hogy eloszlassunk néhány tévhitet, és bemutassuk azokat a szempontokat, amik miatt érdemes elgondolkodni egy e-autó vásárlásán.

Sokkal zöldebb egy elektromos autó, mint egy hagyományos
Gyakran felmerül az a bírálat, hogy az elektromos autók üzemanyagát jelentő áram is fosszilis energiahordozók elégetéséből származik. Ez a jelen helyzetben részben helytálló, hisz világszerte az elektromos áramot többnyire nem megújuló energiaforrások felhasználásával állítják elő. Ugyanakkor bizalomra ad okot, hogy a Földön egyre több helyen épülnek hatalmas napelem parkok, amelyek olyan zöld energiát állítanak elő, ami nem jár emisszióval. (Ellenben a napelemparkok létrehozása erősen terheli a környezetet. A szerk. megj.) Továbbá a legtöbb háztartás megteheti, hogy saját maga állítsa elő a töltéshez szükséges energiát azzal, ha ingatlanára napelemes rendszert szereltet fel. Megfelelő mennyiségű napelemmel nem csak az autótöltés, hanem a lakás teljes fogyasztása is megújuló forrásból biztosítható. Emellett ki kell emelni, hogy az elektromos autóknál a gyártáshoz számottevően kevesebb alkatrészt használnak fel. A kevesebb alkotóelem pedig kevesebb beszállítót, és így rövidebb ellátási láncot jelent, ami szintén csökkenti a légszennyezettség mértékét.

Zéró emisszió
Az elektromos autók nem bocsátanak károsanyagot ki a levegőbe, hisz “üzemanyaguk” az elektromosság, amelyet akkumulátoraikban tárolnak el. Tehát az elektromos autók épp úgy mint a napelemes rendszerek semmilyen emissziós tevékenységgel nem járnak.

Majdnem zéró zajszennyezés
Mivel az elektromos autók nem belső égésű motorral rendelkeznek, hanem villanymotorral ezért már-már hangtalanul közlekednek. Az egyetlen hanghatás, ami működésüket kíséri az az aszfalt és a gumik közötti surlódás zaja. A “hangtalan” közlekedés miatt 2019 nyarán hatályba léptették azt az Európai Uniós szabályozást, ami kötelezi az elektromos autógyártókat, hogy a piacra dobott személyautókat lássák el fehér zajt kibocsátó hanggenerátorral, hogy azok könnyedén észlelhetők legyenek a gyalogosok és kerékpárosok számára.

Olcsó fenntarthatóság
A jelenlegi energiaárakat figyelembe véve lényegesen olcsóbb egy elektromos hajtású autót fenntartani, mint egy benzines, vagy dízel személygépkocsit. Egy átlagos e-autó szát kilométer alatt két liter benzin elégetésének megfelelő villamos energiát fogyaszt el. Olyan személygépkocsi pedig jelenleg nincs a piacon, ami ennél kedvezőbb fogyasztást tudna biztosítani. A szervizköltségek is jóval alacsonyabbak egy elektromos autó esetében, hisz sokkal kevesebb alkatrészből állnak, minimális a mozgó és kopó alkotóelemek száma. Továbbá nem kell olyan költségekkel sem számolni, mint motorolaj csere, kilyukadt kipufogó, váltó meghibásodás, önindító-, generátor-, turbó csere, stb. Az e-jármű meghajtását az elektromos motor végzi, az indukciós fékezésnek köszönhetően pedig a fékrendszer kopása is ritkábban fordul elő. Ráadásul egy villanymotor gyakorlatilag elnyűhetetlen! Egy elektromos járműnél elegendő csupán az akkumulátorokat cserélni. Mindezek ellenére érdemes évente egyszer átnézetni a járművet szakszervizben, ahol ellenőrzik az autó motorjának és akkumulátorainak állapotát.

Jobb vezetési élmény
Aki még nem ült elektromos autóban, akkor fel sem tudja fogni mennyivel különb élményt nyújt egy e-járművel való közlekedés. A menetzaj minimális, eltűnik a belső égésű motor miatti kasztni rezgés, valamint a legmodernebb és letisztult környezet veszi körül az embert. A villanyautók egyik további nagy előnye, hogy alacsony fordulatszámon is maximális hatékonysággal működnek. Indítás után rögtön rendelkezésre áll a gyorsuláshoz szükséges nyomaték, így az elektromos autó szinte sportkocsis élményt nyújt. Az elektromos személygépkocsik gyorsulása pedig a legtöbb esetben felülmúlja a benzines és dízel hajtású társait.

Kedvezményekket lehet kapni
A zöld rendszámmal ellátott elektromos autók világszerte több helyen is kedvezményeket élvezhetnek. Ilyen engedmény például a belvárosba, forgalom elől lezárt területekre való behajtás, vagy az ingyenes parkolás. Magyarországon ráadásul egyedülálló módon Európában nem kell gépjármű-, cégautó- és regisztrációs adót, illetve vagyonszerzési illetéket fizetni az e-autók után — írja az alternativenergia.hu.

.

Related posts

Leave a Comment