Szemétlerakóra bukkantak egy dél-balatoni látógatóközpont építésekor

Több mint 700 köbméternyi, a 70-es 80-as évekből származó hulladékot távolítottak el a múlt héten a Fonyód határában épülő Berek világa látogatóközpont területéről.

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára az eseményen emlékeztetett, hogy a közelmúltban elindult a 2022-ig tartó Tisztítsuk meg az országot! program, amelynek legfőbb célja az illegálisan lerakott hulladék felszámolása. A programban állami szervezetek és önkormányzatok mellett a nemzeti parki igazgatóságok is közreműködnek. Elmondta, hogy a nemzeti parkok munkatársai az elmúlt néhány hétben 30 helyszínről 1100 köbméter hulladékot szállítottak el. A 10 magyar nemzeti parki igazgatóság 155 védett természeti területen található helyszínről, mintegy 8200 köbméter illegálisan lerakott hulladék összegyűjtését, elszállítását és kezelését végzi el ebben az évben. Hozzáfűzte, hogy a lerakóhelyek azonosításában nagy segítséget jelentett a hulladékradar nevű mobiltelefonos alkalmazás, amelyen bárki bejelentheti, ha illegális hulladékra bukkan. Ez az alkalmazás elküldi az adott terület kezelőjének az információt, amely köteles a hulladék elszállíttatásáról gondoskodni.

Rácz hangsúlyozta: az illegális hulladéklerakók felszámolása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a környezetszennyezés megelőzésére is, ezért még az idén sorompókat és térfigyelő kamerákat telepítenek azokra a helyszínekre, ahol tapasztalatok alapján folyamatos a szemét újratermelődése. A prevenció másik eszköze a szemléletformálás. Az ország 700 ökoturisztikai létesítményének mintegy felét a nemzeti parkok működtetik, évente 1,6 millió regisztrált látogatót fogadva. A látogatók negyedét a frekventált területekkel rendelkező Balaton-felvidéki Nemzeti Park (BfNP) bemutatóhelyei, ökolétesítményei fogadják.

A Berek világa látogatóközpontról az államtitkár elmondta, a berek élővilága mellett a térségre hajdan jellemző halász-pákász életmódot is be fogják itt mutatni. Beszámolója szerint a földmunkák megkezdésekor “nem várt meglepetésként” találtak a humusz réteg alatt egy hajdani kommunális hulladéklerakót, ami miatt 2,0-2,5 méter mélységben kellett kideponálni és elszállítani a területről a szemetet.

Az államtitkár elmondta: a talált hulladékból itt maradt néhány dombocska, ha valaki szeretne a 70-es 80-as évek retro világába kalandozni, akkor fellehet benne tárgyakat. Ijesztő például, hogy egy műanyag tejes zacskó 40 év után is kifogástalan állapotban van, és akár még kétszáz év múlva is megtalálható a földben, mert nem bomlik el – hívta fel a figyelmet.

Puskás Zoltán, a BfNP igazgatója úgy fogalmazott, nem gondolták volna, hogy a dél-balatoni berekben épülő új látogatóközpont helyszínével kell csatlakozniuk a Tisztítsuk meg az országot! programhoz. A nemzeti park 384 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert arra, hogy a Natura 2000 területeket bemutató hálózat részeként jövő októberig új látogatóközpontot építsen ide. A költségeket jelentősen növelte a talált, veszélyesnek nem minősült, 29 kamionnyi hulladék kitermelése és elszállíttatása.

Related posts

Leave a Comment