Épül a Budapest-Balaton kerékpárútés a Balatoni Bringakör

kerékpárút

Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat. A Balatoni Bringakör átfogó fejlesztését, a csaknem 200 kilométernyi beruházást több mint 4,9 milliárd forinttal támogatással épül — írja a Magyar-Logisztika.hu.

Akivitelezők a fővárostól Balatonakarattyáig a bicikliút szinte minden szakaszán dolgoznak majd idén. Az új nyomvonalú pákozdi kerékpárút, a biatorbágyi és székesfehérvári átkelések kivételével várhatóan jövő nyárra mindenütt el is készülnek a munkálatokkal – tájékoztattak.

Budapesttől Etyekig a biatorbágyi belterületet leszámítva idén megépül a magyar tengerhez vezető kerékpárút első szakasza, melyet a következő szezonban várhatóan már használhatnak a közlekedők – hangsúlyozták. Folyamatban van továbbá a fővárosi részek előkészítése is a Kamaraerdőtől a Dunáig – tették hozzá.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közel 13,5 milliárd forinttal támogatja a Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat létesítését. A teljesen előzmény nélküli, 108 kilométeres összeköttetés az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd.

A magyar tengernél már több éve zajlik a Bringakör teljes felújítása. A déli parton a tervek szerint még idén befejeződnek a beavatkozások Balatonakarattyától egészen Balatonboglárig. Északon a Tihanytól Balatonkeneséig tartó szakasz munkálatai a jelenlegi ütemezés szerint 2023 végéig érhetnek célba. A tókerülő kerékpárút egyetlen, még kiépítetlen szakaszának kivitelezése is megindulhat majd Balatonrendesen.

A minisztérium szerint a magyarok leginkább vízparton szeretnek biciklizni: az országos kerékpáros forgalomszámlálás adatai 76 százalék feletti átlagos növekedést jeleztek a Balatonnál kerekezők számában.

Arról is beszámoltak, hogy a tárca több vidéki nagyváros közötti biciklis összeköttetés megvalósítását is segíti. Már zajlik a kerékpáros kapcsolatok tervezése Miskolc és Eger között 47 kilométeren, Tiszafüred és Balmazújváros között 52 kilométeren, Szigetvár és Kaposvár között 56, valamint Siófoktól Pécsig 136 kilométeren.

Az ITM mintegy 850 kilométernyi kerékpárútszakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal – közölte a minisztérium.

Kapcsolódó cikkek