Átadták az észak-balatoni vasútvonal villamosított szakaszát

Kék Hullám Intercity

Átadták az észak-balatoni vasútvonal mintegy 24 milliárd forintból villamosított, Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakaszát. Az észak-balatoni vasútvonal első ütemben 55 kilométeren megújított szakaszán szombattól már villamos vontatással járhatnak a vonatok. A korszerűsített infrastruktúrának köszönhetően a korábbi székesfehérvári mozdonycsere megspórolásával akár húsz perccel csökken a menetidő Balatonfüredről Budapestre. Előkészületben van az északi parton az összesen mintegy 106 kilométeres Balatonfüred – Tapolca – Keszthely és Tapolca – Ukk vonalszakaszok felújítása, villamosítása is. Megjegyezte: a kapcsolódó közbeszerzésben már beérkeztek az ajánlatok, eredményes eljárás esetén megkezdődhet a tervezés, engedélyeztetés. A távlati cél a Balaton…

Read More

A Balaton Fejlesztési Tanács félmilliárdnyi pluszforráshoz jutott

Balaton

A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) 500 millió forintos pluszforráshoz jutott, amelynek nagy részét az üdülőrégió önkormányzatai nyerhetik el pályázatokon, klímaváltozás hatását csökkentő fejlesztésekre – hangzott el a tanács ülésén. Bóka István, a BFT társelnöke jelentős lépésnek nevezte, hogy a tanács 220 millió forintos fejlesztési kerete több év kihagyás után megemelkedhetett az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak köszönhetően. Nyúl Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgató-helyettese a tanácsülésen beszámolt arról, hogy a Szabadbattyán-Balatonfüred vasútvonal villamosítása hamarosan befejeződik. A fejlesztéseknek köszönhetően húsz perccel rövidebb lesz a vonatút a főváros és Balatonfüred között –…

Read More

Kiránduló- és horgászhely rehabilitációja Dunaszekcsőnél

peca horgászat

Egy természeti értékekben gazdag, kedvelt kiránduló- és horgász-hely rehabilitációját hajtják végre a Baranya megyei Dunaszekcsőnél a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának (DDNPI) beruházásában, több mint 350 millió forintért – közölte az intézmény. A tájékoztatás szerint a kiemelkedő jelentőségű védett természeti terület megújítását szolgáló beruházás keretében a Duna árterületén, a folyam felső-zátonyi mellékágának, valamint a Telelő-Duna elnevezésű holtágának rekonstrukcióját valósítják meg a Környezeti és energiahatékonysági operatív programon (Kehop) elnyert 352,4 millió forintos vissza nem térítendő európai uniós támogatásból. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a folyamszabályozások természetvédelmi szempontból hátrányosan érintették ezt a területet,…

Read More

Elkészült a geotermikus fűtési rendszer Szeged két városrészében

Elkészült a geotermikus fűtési rendszer Szeged két városrészében

Befejeződött a geotermikus fűtési rendszer kiépítése Szeged-Felsővároson és az Odessza városrészben, a beruházás mintegy 3,3 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg. Bozsó Gábor, a Szegedi Távfűtő Kft. üzemfenntartási vezetője a fejlesztéseket bemutató szerdai online rendezvényen elmondta, a városban 28 ezer lakást és intézmény ellátó gázüzemű távfűtési rendszer működik. Az évente fölhasznált 27-28 millió köbméter gáz elégetése 50-60 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátással jár, ezzel a cég Szeged levegőjének legnagyobb szennyezője. Kilenc hőkörzetben, összesen 20,5 milliárd forintos beruházással építenek ki geotermikus fűtési rendszert, amely így – a reykjavíki után – Európa második legnagyobb…

Read More