Kína 2030-ig növelni fogja a szén-kibocsátását

Kína

Kína létrehoz egy 1,5 milliárd jüanos (232,47 millió dollár) alapot, hogy segítséget nyújtson a fejlődő országoknak a biológiai sokféleség védelmében – jelentette be Hszi Csin-ping kínai elnök. A Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósítása szerint Hszi beszédében hangsúlyozta: az emberi tevékenységet az ökológia és a környezet határain belül kell tartani. A kínai elnök erőfeszítéseket sürgetett a zöld átállás érdekében a globális fenntartható fejlődés elősegítése érdekében, és nemzetközi együttműködésre szólított fel, hogy a fejlődés eredményeiben minden ország osztozhasson. Hszi hangsúlyozta továbbá: az új környezetvédelmi céloknak egyrészről nagyra törőnek, másrészről pedig gyakorlatiasnak és…

Tovább»

ET-főtitkár: az ember még soha nem jelentett ekkora veszélyt a környezetre

Marija Pejcinovic Buric

Az ember még soha nem jelentett a jelenlegihez hasonlóan súlyos veszélyt a környezetre, ezért különösen sürgető a közös cselekvés a bolygó védelmére és állapotának megóvására – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács (ET) főtitkára Strasbourgban, a tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) plenáris ülésének környezetvédelmi témájú magasszintű vitáján. Buric hangsúlyozta, az Európa Tanács szerepe egyértelmű: az emberi jogok alapját képező Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európai Szociális Charta rendelkezéseit hozzá kell igazítani az új, a környezet romló helyezte jelentette kihívásokhoz. Amennyiben a környezeti károk az élethez és a tulajdonhoz való…

Tovább»

Putyin elrendelte az északi régiók épületeinek ellenőrzését a klímaváltozás miatt

permafroszt

Elrendelte az Oroszország északi régióiban álló épületek és építmények rendszeres ellenőrzését a permafroszt olvadása miatt Vlagyimir Putyin egy kormányzati tanácskozáson. Az elnök Irek Faizullin építésügyi minisztert bízta meg az ellenőrzési rendszer kidolgozásával. Putyin azt mondta, hogy a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak a tűzvészek és az árvízek Oroszországban. Bejelentette: pénteken külön tanácskozást tart a kabinettel erről. Az elnök közölte, hogy Oroszországban az éves átlaghőmérséklet 2,8-szer gyorsabban emelkedett az elmúlt 44 évben, mint a globális átlag. Emlékeztetett arra, hogy az ország területének mintegy 65 százaléka a hideg északon terül el, és sok…

Tovább»