Nemzetközi programmal védik a madarakat a nagyfeszültségű távvezetéktől

madár

Nemzetközi programmal védik a madarakat a nagyfeszültségű távvezetékek által okozott balesetektől – közölte a MAVIR Zrt. A klímaválság következményei miatt a vadon élő madárfajok védelme minden eddiginél fontosabbá vált. Számukra a legnagyobb fenyegetést az áramütés és az elektromos vezetékekkel való ütközés jelenti, amelyek több ezer olyan pusztulást és sérülést okoznak, amik elkerülhetők lennének – olvasható a közleményben. Mint írják, ezeket a fenyegetéseket akarja csökkenteni az Európai Unió LIFE programjából támogatást nyert Dunai szabad égbolt projekt. A programban több mint 245 kilométer hosszú, kiemelt jelentőségű távvezeték láthatósága növekszik majd, valamint a…

Read More

Naperőmű fejlesztőbe fektetett a Széchenyi Alapok

Egymilliárd forintot fektetett a Magyarország területén naperőműveket fejlesztő és építő Electron Holding Zrt.-be az állami tulajdonban lévő, a Pénzügyminisztérium joggyakorlása alá tartozó Széchenyi Alapok – közölte az alapkezelő. Kiemelték: a magyarországi fotovoltaikus naperőművi kapacitás bővítésében vezető szerepet játszó társaság növekedési terveinek megvalósítására fordítja a befektetést. A Széchenyi Alapok korábban már összesen 744 millió forintot fektetett a társaságba. Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója a közleményben úgy fogalmazott: örömmel állnak a hazai energetikai piac olyan ambiciózus szereplői mellé, mint az Electron Holding, amelyek fejlesztéseikkel új lehetőségeket teremtenek a zöldgazdaságban, miközben hozzájárulnak…

Read More